Webáruházunk optimális működéséhez cookie-kat használunk. ELFOGADOM
Menü
Ön itt jár: > Kezdőlap >

Háztartásod víztisztítási terve a megváltozott igények szerint.

Háztartásod víztisztítási terve a megváltozott igények szerint.

A minap volt szerencsém elolvasni a Főváros Vízművek által kiadott, vízbiztonsági tervének jogszabályi változások következtében szükséges átalakításáról szóló anyagot. Ezen is belül az azonosított veszélyek csoportosítása keltette fel a figyelmemet. Ebből kiderült ugyanis az, hogy mennyi láncszem sérülhet a „gépezetben”, amit maga a vízmű is „VESZÉLY”-ként könyvel el. Valamint megtudható az is, hogy lehetséges problémaként tekintenek a háztartási ivóvíztisztító berendezésekre. Ebben nem is tévednek nagyot, ha elhanyagolt vízszűrőkről van szó, akkor természetesen többet árt, mint használ a víztisztító berendezés. Erre van egy hathatós megoldás, miszerint legalább az általunk javasolt időközönként, KI KELL CSERÉLNI A SZŰRŐBETÉTEKET és máris megszűnt az esetleges veszély!!!
Arra persze még nincs ráhatásunk, hogy a szolgáltatott víz minősége milyen…

 


A vízművek a következő veszélyeket azonosította:

  • Kutak (ahonnan a vizet nyerik)
  • Hálózat, vezeték, szerelvények (amin a víz útja vezet)
  • Hálózatüzemeltetés, hálózati tevékenységek (amit a vízművek munkálkodik)
  • Medencék (ahol a víz áll)
  • Gépházak
  • Fertőtlenítő rendszer (nagyrészt klór)
  • Vízkezelés (a fertőtlenítésen kívül)

Tehát ezekkel a „változókkal” (kockázatokkal) szembesíti magát is a vízművek, amikor a vezetékes csapvíz vízbiztonságáról beszél.

Kettéválassza azokat a veszélyeket, amelyekre neki van rálátása/hatás és azokat, amelyekre nincs. Ezeket a fogyasztói magatartás felelősségének körébe sorolta, hiszen neki meg erre nincsen ráhatása, valamint csak minimális rálátása van.
Itt a következő veszélyforrásokat azonosította:

  • Fogyasztói belső hálózat anyaga
  • Fogyasztói csapok állapota
  • HÁZI VÍZSZŰRŐK/VÍZTISZTÍTÓK HASZNÁLATA (ez csak részigazság)
  • Fogyasztói magatartás

Valóban ezekre nincs, vagy csak minimális rálátása van a vízszolgáltatónak. Csak épp annyira, mint egy felhasználónak a vízművekkel kapcsolatos veszélyhetetekkel kapcsolatban.

 

A legnagyobb kérdés a vízbiztonsággal kapcsolatban.

Mivel a fogyasztóknak csak a saját „veszélyforrásaira” van rálátása (valamit ráhatása) és a vezetékes vízszolgáltató által elismert veszélyekre nem, ezért a legfőbb kérdés az, hogy mennyire akarjuk azokat a veszélyhelyzeteket kizárni, amikért amúgy nem mi vagyunk a felelősek. Ez a kérdés fokozottan fontos a víz esetében, hiszen ez a legnagyobb mennyiségben fogyasztott élelmiszerünk, így belátható, hogy korántsem mindegy, hogy ez milyen minőségű.

A kérdés úgy is kiegészíthető, hogy mennyire bízunk meg az elismert veszélyhelyzetek ellenére a szolgáltatott vezetékes csapvíz minőségében.

Mint mindenben, itt is a fogyasztó, azaz a vízfelhasználó dönti el, hogy milyen minőségű vizet akar otthon inni, vagy esetleg főzni belőle. Ugyan mindig a kiváló minőségű és biztonságos vezetékes csapvíz van sulykolva, de mégis a legtöbbet eladott élelmiszer a palackos ásványvíz lett, aminek a forgalma évről évre növekszik. Valamiért az emberek nem isszák a vezetékekből jövő csapvizet és másra szavaztak az egyéb alternatívák közül.

Ugyan a vízszolgáltatók nagyrészt megfelelnek az uniós vízminőségi elvárásoknak, de tisztán látható, hogy vannak helyek, ahol sajnos nem. Valamint a határértékek puszta megléte is hibaszázalékot feltételez, azaz jelentheti azt is, hogy határértékeken belül szennyezhetjük magunkat. DE KIT ÉRDEKELNEK A HATÁRÉRTÉKEK, AMIKOR LEHET HATÁRTALANUL IS ÉLVEZNI A TISZTA ÉS EGÉSZSÉGES IVÓVIZET!

           

 

Milyen gond lehet a víztisztítókkal?

 

Az első és legfontosabb gond az lehet, hogy nem a neked megfelelő víztisztító berendezést választod. Ha ez így van, akkor pedig képes vagy úgy érezni, hogy bárcsak ne is rendeltél volna ilyen terméket. Ez nem csak a víztisztító berendezések esetében van így, de esetünkben a vízminőség releváns. Nem vagy megelégedve a vízszűrés minőségével, vagy a tisztított víz paramétereivel, ami csak azért múlta alul a várakozásaidat, mert rossz típust rendeltél. Itt tudod megnézni, hogy neked melyik a legjobb választás.

A második, szintén eléggé fontos probléma az, hogy NEM CSERÉLSZ VÍZSZŰRŐ BETÉTET abba a víztisztítóba, amivel amúgy meg vagy elégedve. Ebben az estben a vízszolgáltatónak tökéletesen igaza van és a víztisztító berendezés hatékony vízminőség javító eszközből, igazi VESZÉLY FORRÁSSÁ változik. Ha nem cseréli ki a víztisztítójában a szűrő betéteket, akkor az sajnos nem sokat ért, mi több, ÁRT! Így semmi értelme használni a szűrő berendezést, mert használata ténylegesen veszélyezteti a használója egészségét.
Valahogy úgy, mint a nem megfelelően karbantartott klíma berendezés, ahol halálos baktériumok is el tudnak szabadulni. Nem a klíma berendezés a felelős ezért, hanem ez a felhasználó felelőssége.

 

 

Tisztelt a szolgáltatóknak.

 

Gyakran félreértik és támadásnak veszik a vízszolgáltatókkal szembe helyezkedésünket. Habár mi csak egy alternatívát kívánunk nyújtani, mint a palackos ásványvíz, ami mint már említettük a legtöbbet vásárolt élelmiszer, viszont jelentősen megterheli a szervezetet az emelet ásványi anyag tartalmával, ami nem nagyon (vagy csak nagyon rossz hatásfokkal) fog felszívódni a szervezetben.

Az, hogy saját otthonunkban folyik csapvíz, az hatalmas nagy vívmány. A víztisztító berendezések működéséhez szükséges vízellátást is a vezetékes vízszolgáltatók adják, tehát nem is lehetne víztisztító, ha nem lenne vezetékes csapvíz.

Viszont az érthetetlen, hogy ha már rendelkezésre áll elérhető és kedvező áron egy hatékony vízszűrés technológia, akkor miért ne használhatnánk arra, hogy határérték nélküli tegyük a szolgáltatott vezetékes vizet, ami a mi igényikhez, elvárásainkhoz és életkörülményeinkhez alkalmazkodik. Miért kellenek kevesebbel beérnünk?

 

Egy kis érdekesség.

Az én korosztályom már nem annyira van hasra esve a „német minőség” előtt, de szüleink szinte istenítették. Mindent el lehetett adni azzal, hogy „ez német”. Máris legalább kétszer annyiba kerülhet, hiszen a NÉMET szó gondoskodott a leendő vásárló összes aggályának eloszlatásáról. Az élelmiszerek esetben nincs pardon, hiszen közvetlenül a szervezetünkbe kerül. Itt a BIZALOM elsődleges kérdés! Sokan pont ezért is szoktak rá a bio élelmiszerekre. Azt már az elején leszögezhetjük, hogyha valami bio, akkor jelentősen többe kerül, mint a sima változat belőle.
De mégis van olyan, hogy a német gyártású bio vegán termékben fémdarabot találtak!!! (itt a NEBIH információ)
Hogyan lehet ez? 

Tartalomhoz tartozó címkék: víztisztító blog