Webáruházunk optimális működéséhez cookie-kat használunk. ELFOGADOM
Menü

27 előny a hidrogénes víz fogyasztásával kapcsolatban

 

Amikor először hallottam a hidrogénben gazdag vízről, azt hittem, megint csak egy átveréssel állok szemben. Aztán elkezdtem kicsit kutakodni, utánajártam a dolognak. Végül arra jutottam, hogy valóban rengeteg potenciál van a hidrogénes vízben, hiszen már számos tanulmányt írtak róla (ugyan nem magyar nyelven, mert valahogy hozzánk minden később érkezik meg valamiért).

Mivel pedig olyan mennyiségű pozitív állítás áll a mellett, hogy egészségügyi okokból is érdemes hidrogénben gazdagabbá tenni az ivóvizet, ezért fél évet szántam arra, hogy a legjobb (hatékony és megfizethető) megoldást biztosítsam az érdeklődőinknek.

A témára jellemző, hogy szinte csak Magyarországon vannak olyan emberek, akik a vezetékes csapvíz megtisztítását boszorkányságnak vélik. A hidrogénnel dúsabbá tételét pedig egyenesen istenkáromlásnak élik meg. Ebben a cikkben megmutatom, hogy mekkora butaság ez.
NOS, távol áll tőlem, hogy ezekkel a beidegződésekkel felvegyem a harcot, de most hitelesen és hivatkozásokkal (mivel a témában a fentiek miatt elenyésző a megbízható forrás, ezért angol nyelvű) támasztom alá, hogy miért lehet mindenki számára „érdekes” és hasznos az, ha a csapvizet hidrogénnel dúsabbá teszi. A cikk nagy része a selfhacked.com által készített anyag magyar fordítása.

Azért tartottam fontosnak ezt a cikket lefordítani, mert hemzseg az információktól és a hivatkozásoktól. Bárki számára elérhető és hiteles forrásokat tartalmaz, amivel ugyan lehet vitatkozni, de értelme annál kevésbé van. Akkora mennyiségű információ áll az esetleges szkeptikussággal szemben, ami alatt megtörik az okoskodás és a tudálékoskodás is.

Természetesen a hidrogénes víz (hidrogénben gazdag víz) sem csodaszer. Esetleges gyógykezelés/gyógyszerhasználat mellett sem szabad elhanyagolni az orvosi kontrollt. Tehát csak azért ne hagyja abba a kezelést és a gyógyszer szedését, mert hidrogénes vizet fogyaszt!

Ezek között az az információk között nem szerepel a hit kérdése. A dolog működik és kész. Ez tudomány, nem pedig sarlatánság. Persze már most is vannak, akik hitetlenkednek a téma kapcsán. Ez persze engem már 2007 óta nem érdekel és azóta is csak a víztisztítással és vízkezeléssel foglalkozom. MERT JÓ ÉS HASZNOS DOLOG! Ne meg azért is, MERT MŰKÖDIK.
Meglepőnek tartom azt, hogy a világon, szinte csak Magyarországon ilyen nagy az ellenállás, amit a víztisztítással szemben és a víz jobbá tételével kapcsolatosan fejtenek ki.
Megdöbbent az is, hogy tudományos fokozattal rendelkező emberek keverik a szerves és szervetlen anyagokat, ami a víztisztításban az ásványi anyag felszívódás és a mérgező arzén kiürülés esetében szoktak keverni. Ugye TE SEM akarod ilyen hozzáértőkre bízni az egészséged és az életminőséged?!

A hidrogénes vízzel kapcsolatban megdöbbentett az, hogy mekkora szakirodalma van ennek az egésznek külföldön. Az még inkább megdöbbentő, hogy mekkora szakirodalma nincsen Magyarországon. Csak pár sales oldal, ami nem tekinthető hiteles forrásnak, na meg az okoskodás arról, hogy ez mekkora kamu és félrevezetés. Na, igen, hozzáértők mindig is voltak, miért pont ebben a témában nem lenne szakértő mindenki.
Részünkről annyira „hiszünk” (de ez talán rossz szó, mert nem hit kérdése) ennek sikerességében, hogy saját márkát és külön vonalat építünk fel a hidrogénes víz készítő berendezésekkel kapcsolatban. És kínálunk olyan lehetőséget, ami segítségével pénztárca barátabbá tesszük azt, ami eddig csak a kiváltságosoknak volt elérhető.
Pont eléggé körüljártuk a témát ahhoz, hogy tisztában legyünk azzal, hogy ez a jövő. Nem csak számunkra, hanem mindenki számára, aki az egészségét félti és javulást szeretne az életminőségében.
Mindezek egyik bizonyítékául ez a cikk lesz minden bizonnyal Magyarországon az egyik mérföldkő.

A hosszúra nyúlt bevezető után pedig lássunk is neki ennek a nem rövid cikknek, amit minden bizonnyal neked is érdemes elolvasnod, ha érdekel ez a forradalmian új és hatékony dolog.
Segítség, hogy a cikk jól strukturált és könnyen áttekinthető. Ha csak egy kicsit is fogékony vagy a téma iránt, vagy szükségét érzed még egy megoldásnak, ami az egészségedet támogatja, akkor érdemes elolvasod az egészet. 

 

A hidrogénben gazdag víz hidrogénmolekulákat tartalmaz, amik hatásos és erős antioxidánsok. Ezek a molekulák segítenek neutralizálni a szabad oxigéngyököket, amelyek hozzájárulnak a betegségek kialakulásához, gyulladáshoz és az öregedéséhez. Ha többet akar tudni a hidrogénben gazdag víz csodálatos előnyeiről és hatásairól, olvasson tovább!

A hidrogénes víz tele van hidrogénmolekulákkal, amik lekötik a szabad gyököket, illetve át tudnak hatolni a vér-agy gáton, a sejtmembránon, a mitokondriumokon és még a sejtmagon is.
A molekuláris hidrogén egyedülálló tulajdonságainak köszönhetően terápiás hatásokat fejt ki a szervezet gyakorlatilag minden szervében. Remek antioxidáns, gyulladáscsökkentő, az elhízás és az allergia elleni küzdelemben is segít. Jelenleg nincs ismert  

  • Neuroprotektív
  • Kiváló antioxidáns
  • Gyulladás csökkentő
  • Védi a belső szerveket
  • Csökkenti a koleszterin- és a vércukor szintet
  • Számos betegség ellen jó lehet
  • Nagy mennyiségben sem mérgező

 

 

A hidrogénben gazdag víz hatása az egészségre.

 

1) A hidrogénes víz antioxidáns és segíthet megelőzni az agykárosodást

A molekuláris hidrogén (H2) képes megvédeni a sejteket és a szöveteket az oxidatív károsodástól az reaktív oxigén fajták R , R2 ]  szelektív csökkentésével.
Más antioxidánsokkal ellentétben, a H2 rendelkezik azzal az egyedi tulajdonsággal, hogy át tud hatolni a sejtmembránon, és olyan sejt szervecskékbe jut el, mint a mitokondrium és a sejtmag.R ].
Patkánykísérletek során a hidrogénben gazdag víz fogyasztása csökkentette a Parkinson-kór kialakulásának esélyeit. A hidrogénes víz csökkentette az oxidatív behatásokat és megakadályozta a demenciával és Parkinson-kórral kapcsolatba hozható kognitív károsodások kialakulását. R ) 
A hidrogénben gazdag víz meggátolta az idegi degeneráció kialakulását és progresszióját, másrészt pedig egy Parkinson-kóros egér vizsgálata során elnyomta a neuronális veszteséget. R ].
Továbbá Parkinson-kórban szenvedő betegeknél végzett kísérlet során kimutatták, hogy a hidrogénben gazdag víz fogyasztása csökkentette a neurotoxikus károsodást, ami alátámasztja az állatokon végzett korábbi vizsgálatok eredményét. A hidrogénes víz nagy dózisban (1000 ml / nap) sem volt káros hatású.R ].

 

2) A hidrogénben gazdag víz segíthet a hangulati rendellenességek leküzdésében

A hidrogénben gazdag víz egerek esetében sikeresen visszaállította az agysejtek természetes növekedését. Mivel az antidepresszánsok felnőtt korban megnövelik a neurogenezis esélyét, ezért a hidrogénes vizet egyszer akár még a depresszió és egyéb mentális betegségek kezelésekor is alkalmazhatják majd. R , R2 ] 

 

3) A hidrogénben gazdag víz meggátolhatja a gyulladást

A molekuláris hidrogén számos állatkísérletben gyulladáscsökkentő hatást fejtett ki. R , R2 ].
Egy kísérlet során rheumatoid arthritisben szenvedő betegek (krónikus gyulladásos betegség) fél liter hidrogénben gazdag vizet ittak 4 héten keresztül minden nap.  A 4 hét letelve utáni vizsgálatok megállapították, hogy az összes korai reumatoid artritiszes beteg remissziót ért el, és 20% -uk tünetmentes lett. R , R2 ].

 

4) A hidrogénben gazdag víz csökkentheti az izomfáradtságot és az izomsorvadást

Egy fiatal atlétákat vizsgáló kísérlet során a hidrogénben gazdag víz csökkentette a tejsav képződését és az izomfáradtságot is. R ].
Egy Duchenne-izomdisztrófiás (DMD, egy izompusztító betegség) egérrel végzett vizsgálat során a hidrogénben gazdag víz megakadályozta az abnormális testtömeg-növekedést és növelte az antioxidáns glutation-peroxidáz termelést. Megállapították, hogy a hidrogénvíz potenciálisan segíthet az izomdisztrófiás DMD-ben szenvedő betegeken. R ].

 

5) A hidrogénben gazdag víz megelőzheti a metabolikus szindrómát

A hidrogénben gazdag víz jelentősen csökkentette a zsírmájat a 2-es típusú cukorbetegségben és az elhízásban szenvedő egereknél, pontosan úgy, ahogy a magas zsírtartalmú étrend által kialakult zsírmájban szenvedő egerek esetében. Emellett a glükóz, az inzulin és a triglicerid szintek is csökkentek az energia-anyagcsere stimulálásával. R ]. 
Patkányokon végzett kísérlet során azt mutatták ki, hogy a hidrogénben gazdag víz képes megakadályozni az érelmeszesedést (az artériák megkeményedését). R ].
Egy másik kísérlet során olyan betegekkel itattak hidrogénben gazdag vizet (1.5 – 2 liter/nap 8) héten keresztül, akiknél a metabolikus szindróma kialakulásának esélye igazán magas volt. Az eredmény a következő lett: a HDL-koleszterin (“jó” koleszterin) szintje emelkedett, míg a teljes koleszterinszint csökkent.

 

6) A hidrogénben gazdag víz segíthet a fogyásban is

A hosszú távú hidrogénes vízfogyasztás a patkányok esetében kontrollált testzsír százalékot és súlycsökkenést eredményezett, annak ellenére, hogy a táplálék és folyadék bevitelük változatlan maradt. R ].

 

7) A hidrogénben gazdag víz növelheti a mitokondriális funkciókat

Klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy a hidrogénes víz fogyasztása közvetlenül védi a mitokondriumokat és javít a mitokondriális rendellenességeken. R ].
A hidrogénben gazdag víz fogyasztása serkenti az energiacserét (oxigén felhasználást és CO2-termelést mérve).

 

8) A hidrogénben gazdag víz gyógyíthatja a diabéteszt

Kettes típusú cukorbetegségben és glükóz toleranciában szenvedő betegek klinikai vizsgálata azt mutatta, hogy 8 hetes napi hidrogénben gazdag víz (900 ml) fogyasztása csökkentette a koleszterinszintet, normalizálta a glükóz toleranciát és a jobb inzulinrezisztenciát okozott a kezelt betegek többségében. R ].

 

9) A hidrogénben gazdag víz kezelheti a metabolikus acidózist

A metabolikus acidózis olyan állapot, amely során a vérsavasodás fokozódik, ami nehezíti a testmozgást. Egészséges, fizikailag aktív férfiaknál végzett vizsgálat során 14 napig hidrogénben gazdag vizet fogyasztottak.  Növelte a vér pH-ját edzés előtt és után, természetesen mellékhatások nélkül. R ].

 

10) A hidrogénben gazdag víz megelőzheti a rákot

A felmelegített hidrogénben gazdag víz hatékony rákcsökkentő szernek bizonyult.  [ R ] 
A hidrogénben gazdag víz visszafogta az emberi kötőszöveti rákos sejtekben a tumor sejtek növekedését az oxidatív stressz csökkentésével. R ]
A hidrogénvíz szintén gátolta az angiogenezist (véredények növekedését) tenyésztett emberi tüdőrák sejtekben. R ].

 

11) A hidrogénben gazdag víz csökkentheti a rák kezelésének mellékhatásait

Egy rákellenes szerrel, ciszplatinnal kezelt egerek esetében a hidrogénben gazdag víz fogyasztása növelte az élettartamot és a csökkentette a testsúlyváltozás mértékét, illetve a veseelégtelenségeket is visszafogta.
Azok a rosszindulatú májdaganatban szenvedő betegek, akiket sugárterápiával kezeltek és napi 1,5-2 liter hidrogénben gazdag vizet fogyasztottak, az ő esetükben a folyadék csökkentette az oxidatív stresszt (teljes hidroperoxid szint emelkedését mérve), és megakadályozta az étvágytalanság kialakulását. R ]

 

12) A hidrogénben gazdag víz jót tesz a bőrnek

Az akut erythemás bőrbetegségben szenvedő betegeknek intravénásan adagolt hidrogénben gazdag víz jelentősen javította az erythema-t (vörösséget) és a kapcsolódó tüneteket. R ].
Egy emberi kísérlet során a hidrogénben gazdag vízben való fürdés három hónapon át minden nap, jelentősen csökkentette a ráncokat. R ].
A hidrogénes víz az ultraviola (UV) sugarak által okozott károsodás mértékét is csökkentette az emberi bőrsejteken. R ].

 

13) A hidrogénben gazdag víz gyorsíthatja a gyógyulást

Idős betegeknél a hidrogénben gazdag víz fogyasztása csökkentette a felfekvési sebek méretét és felgyorsította a gyógyulásukat. R ].

 

14) A hidrogénben gazdag víz limitálhatja a transzplantációs szervek károsodását

A tartósítószerként alkalmazott hidrogénben gazdag víz csökkentette a különböző szervek károsodását a transzplantáció során. R ].

 

15)  A hidrogénben gazdag víz csökkentheti a húgyúti fertőzéseket

A húgyhólyag elzáródásával sújtott patkányok vizsgálata során a hidrogénben gazdag víz fogyasztása jelentősen csökkentette a húgyhólyag súlygyarapodását és az oxidatív stresszt.  Ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy a hidrogénben gazdag víz az oxidatív stressz csökkentésével segíthet a húgyhólyag elzáródásán. [R]

 

16) A hidrogénben gazdag víz védheti a szívet

A diabéteszes egerek hidrogénes vízzel való kezelése szignifikánsan javította a szívizom funkciót. Ebből arra lehet következtetni, hogy a molekuláris hidrogén hasznos lehet a diabéteszes szívizom betegség gyógyításánál. R ].

 

17) A hidrogénben gazdag víz védheti a szemet

H2-t tartalmazó szemcseppekkel gyorsították a patkányok gyógyulását retinasérülés után. R ].
A szaruhártya hidrogénoldattal való kezelése szignifikánsan csökkentette az angiogenezist (véredény növekedést) egereknél égési sérülés után. Ebből arra lehet következtetni, hogy a hidrogénterápia megelőzheti a kémiai égési sérülések által okozott vakságot. R ]. 

 

18) A hidrogénben gazdag víz megelőzheti a halláskárosodást

A molekuláris hidrogén megvédi a halló szőrsejteket az oxidatív károsodástól. R ].
A tengerimalacokon végzett kísérletek során meglepő eredmények születtek. Arra jöttek rá, hogy a hidrogénben gazdag sóoldat és a víz megelőzte a cochlearis szőrsejtek elhalását a zajkibocsátást követően. Ez azt jelenti, hogy a hidrogénben gazdag víz védelmet nyújt a zaj által okozott halláskárosodás ellen. R , R2 , R3 ].

 

19) A hidrogénben gazdag víz segíthet az allergia elleni küzdelemben

Hidrogénes víz fogyasztása csökkentette az allergiás reakciókat az egereknél. R ].

Az atópiás dermatitisz (AD) egy allergiás gyulladásos bőrbetegség, melyet vörös bőr és hólyagos bőrkiütés jellemez. Az AD- szerű bőrrel rendelkező egerekben a gyulladás megszüntetésével a hidrogénben gazdag víz képes volt enyhíteni a tüneteket. R ].

 

20) A hidrogénben gazdag víz gyógyíthatja a vesebetegségeket

Egy patkányokon végzett kísérlet kimutatta, hogy a hidrogénben gazdag víz fogyasztásának hatására a veseelégtelenségek csökkentek az oxidatív behatások visszaszorításával. R ].
A hidrogénes víz fogyasztása csökkenti a gyulladást és a vérnyomást hemodializált betegekben. R ].

 

21) A hidrogénben gazdag víz védheti a májat

A hidrogénes víz elfojtotta a máj fibrogenezist az egerek esetében, védve a májsejteket a szabad gyökös károsodástól. R ].
A hidrogénben gazdag víz láthatóan javított a májfunkciókon, és csökkentette az oxidatív behatásokat a krónikus hepatitis B-ben szenvedő betegek esetében. R ]

 

22) A hidrogénben gazdag víz jót tesz a gyomornak és az emésztőrendszernek

A hidrogénben gazdag víz enyhítette a patkányoknál aszpirinnel kiváltott gyomornyálkahártya-sérülést (oxidatív stressz és gyulladás megszüntetésével). Ez azt jelenti, hogy a hidrogénes víz az egészséges embert az oxidatív stressz okozta bélkárosodástól valószínűleg meg tudja védeni. R , R2 ].

 

23) A hidrogénben gazdag víz védheti a tüdőt

Patkányok esetében a hidrogénben gazdag víz fogyasztása pozitívan hatott a tüdő szöveteire. Ezt a gyulladáscsökkentő és oxidatív stressz elnyomó hatásaival sikerült elérni. R ].

 

 24) A hidrogénben gazdag víz védhet a sugárzástól

Egy kísérlet során sugárzásnak tették ki az egereket. Azoknál az állatoknál nagyobb volt a túlélési esély, akiket előtte hidrogénben gazdag vízzel itattak vagy kezeltek valamilyen módon. R ].
A hidrogénkezelés szintén csökkentette a sugárkezelt tenyésztett emberi fehérvérsejtek halálozása rátáját. Ez arra enged minket következtetni, hogy a hidrogén hatékonyan alkalmazható radioprotektív anyagként. R ].

 

25) A hidrogénben gazdag víz fájdalomcsökkentő hatású lehet

Egerek esetében az orális hidrogénes vízfogyasztás enyhítette a neuropátiás fájdalom gyakori tüneteit (például allodinia és termális hiperalgézia). A tanulmány során arra a következtetésre jutottak, hogy a hidrogénben gazdag víz csökkentheti az idegfájdalmat klinikai körülmények között. R ].

 

26) A hidrogénben gazdag víz meghosszabbíthatja az életét

A molekuláris hidrogén képes megvédeni a nukleáris DNS-t és a mitokondriumokat az oxidatív károsodástól, tehát ebből az következhet, hogy segíthet legyőzni a krónikus betegségeket, például a rákot, és az öregedési folyamatot is lelassíthatja. R , R2 ].
A H2 kezelés késleltette a csontvelő őssejtek replikaív élettartamát az oxidatív behatások csökkentésével. R ] 
Amikor humán köldökvénás endothel sejteket (HUVEC) tenyésztettünk hidrogénben, gazdag közegben, mind az oxidatív stressz, mind a sejtek öregedése csökkent. A tanulmány során arra a következtetésre jutottak, hogy hidrogénben gazdag víz ivása növelheti az élettartamot az emberek esetében is. R ].

 

27) A hidrogénben gazdag víz antibakteriális és a szájhigiéniát is javíthatja

Egy tanulmány szerint, a hidrogénes víz javítja a szájhigiéniát, mert antibakteriális hatása révén felveszi, a harcot a van az szájüregi és az ínybetegség okozó baktériumokkal. R ].
Azoknál az ínybetegségben szenvedő betegeknél, akik hidrogénben gazdag vizet ittak, csökkentek a tünetek és elősegítette a műtét nélküli kezelés hatékonyságát. R ].

 

Figyelmeztetés, Adagolás, Mellékhatások

 A molekuláris hidrogénnek jelenleg nincs ismert mellékhatása, és még nagy dózisban sem mérgező számunkra. 

 

Tartalomhoz tartozó címkék: hidrogénes víz
Feliratkozás