Mennyi folyadékra van szükségünk?

Mennyi folyadékra van szükségünk?
Sokszor halljuk, hogy bőven kell folyadékot fogyasztani, de igen különböző adatokat hallhatunk azzal kapcsolatosan, hogy pontosan mennyi az a „bő mennyiség”, mennyi vizet is kelleni innunk egy nap folyamán. Nos, az információk nem véletlenül eltérőek: életkortól és egyéni adottságoktól függően az is különböző lehet, hogy mennyi folyadékra van szüksége a szervezetünknek. Természetesen nem ugyanannyi vízre van szüksége egy gyereknek, mint egy felnőtt férfinak, de az idősek folyadékszükséglete sem ugyanolyan, mint a fiatal felnőtteké. De akkor mennyit is kellene inni?

A gyerekeknek kell a legtöbb

 

Az előzőek fényében ez ellentmondásnak tűnhet, de nem az: arányaiban a gyerekeknek kell a legtöbbet inniuk, annak ellenére, hogy az ő szervezetükben van jelen a legnagyobb arányban a víz. Vagyis önmagukhoz képest ők isznak a legtöbbet. A konkrét mennyiség életkorfüggő, nyilván egy néhány hónapos, éppen csak enni kezdő babának nem kell annyit innia, mint egy aktívan szaladgáló hatévesnek. Egy háromévesnek például elméletben 1,3 liter folyadékra van szüksége naponta, egy tizennégy év körülinek azonban már mintegy 2,4 literre. De ez azért nem az a mennyiség, amit inniuk kell, ebbe beleszámít az a vízmennyiség is, amit étellel viszünk be

 

Nagyon keveset isznak a felnőttek

 

Egy felnőtt esetében főleg a testsúly van befolyással arra, hogy mennyit kellene innia. Sajnos az emberek nagy részének fogalma sincs, mennyi a számára ajánlott folyadékmennyiség, és nem is igazán foglalkozik vele, hogy iszik-e eleget. Egy vékonyabb alkatú, körülbelül 50-55 kilogrammos nő szükséglete 2,25 liter lenne, az elfogadható abszolút minimum 1,5 liter. Egy 70 kilós embernek már 3 litert, de minimum 2-t kéne innia, egy 100 kilósnak pedig 4,5 liter lenne az optimális, 3 liter a minimum. Döbbenetesen sokan vannak, akik a közelében sem járnak ennek, és nagyjából 1 liter vízen (vagy rosszabb esetben üdítőn) tengődnek egész nap.

 

Az idősek még kevesebbet isznak

 

Az idősek szervezetének már csak 50 százaléka víz, ezért ennek fenntartásához is kevesebb folyadékbevitelre van szükség. Elméletileg a testsúlyhoz képest előírt abszolút minimumot idősebb korban sem ártana tartani, hogy a szervezetnek ne legyen folyadékhiánya. Ha minél többet iszunk, azzal nem lőhetünk mellé, de túlzásokba sem szabad esni.

Tartalomhoz tartozó címkék: víztisztító blog